A mai 14-18 éves korosztály általánosítása. Mind igaz?

Sziasztok!

Az utóbbi időben sűrűn felmerült a téma a chaten, ezért gondoltam csinálok egy topicot.

Vannak, akik azt gondolják, hogy az összes 14-18 éves gyerek iszik, dorogozik, semmihez nem ért, és hülye. Hát tény, hogy a 95%-a ilyen, de ott a maradék 5%. Én magamat a kisebbik csoportba sorolnám. Még a nevemben twitchen benne volt hogy “2001” senkit nem érdekelt mit írok, bármi is volt az, vagy még el is küldtek, hogy nekem legoznom kellene.
Miért lehet ez? Hülyeséget írtam? Nem, mert nem TO-ztak. Nem kapcsolódott a témához? De, mert ahhoz szóltam hozzá.
Nem vettem ezt magamra(ugyan úgy, mint az általánosításokat sem), mivel előfordul az ilyesmi.
Viszont azt már nem engedtem el, amikor megkaptam, hogy nehogy azt képzeljem már, hogy vagyok olyan értelmes mint egy felnőtt.
Annyiban egyetértek, hogy nem vagyok olyan tapasztalt - a most következő sorokat nem nagyképűségből írom - viszont úgy gondolom, hogy nem lehetek olyan buta, ha 15 évesen már egy szegedi gamer rendezvényszervező egyesület tagja voltam (már egyik vezetője), a Real Gamersnél gyakornok, a MEEX-nél promóter, és a Microsoft Student Partner programban a személyes interjúig jutottam. Ezek mellett speciális matematika szakon tanulok, informatika fakultációval és idén előrehozott érettségizek.

Nyitva hagyom innentől a témát.
Én egyetértek mind a kettő oldallal valamilyen szinten, de úgy gondolom, hogy az arany középutat tartani kell.

Kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok erről! Üdv: Márk

Erre már létezett egy topic.


Viszont mivel ez egy februári bejegyzés volt a HH javaslatoknál, így az már elévült, tehát hozzászólni ahhoz a topic-hoz már nem lehet.
Így ez a topic lesz a téma folytatása.

További jó Fórumozást! :v:

1 Like

Nekem személyesen vannak jó tapasztalataim Veled kapcsolatban (hiszen beszéltünk) és hidd el, ha most nem feded fel előttem is a korodat akkor baromi rosszul tippeltem volna. :smiley:
SOHA nem szoktam nézni, hogy valakinek a nevében / mailcímében egy dátum van-e vagy csak egy sima számsor. Az dönti el nálam, hogy az illetőt hova helyezem el, hogy mikor beszélgetünk hogyan áll a dolgokhoz, mennyire érett a gondolkodása. Sokszor a helyesírás hiánya is közrejátszik.
A lényeg: kora alapján még senkit nem ítéltem meg, és soha nem is szoktam nézni. Cserébe elvárom, hogy tőlem meg ne kérdezze senki mennyi vagyok. ^^" <3

8 Likes

Szerintem ez két külöm téma. Vagy ha épp úgy tetszik a másik téma feldolgozása a másik fél szemszögéből. Lehetne a címe: “Mi van ezekkel a “modern” öregekkel?”

1 Like

Az előző téma és e között kapcsolat van. Az előbbi már elévült, aki akart hozzászólhatott. Ez pedig egy új és az szól hozzá aki akar. Ennyi! :wink:

3 Likes

Igazából semmi nem változott azóta, hogy léteznek 14-18 évesek. Csak annyi, hogy mikor én voltam ennyi, akkor csak a élőben lettem semmibe nézve a korom miatt, ma meg már az interneten megy ugyan ez. Ezzel mindenki szembesül ebben a korosztályban, sajnos.
Engem nagyapám mai napig úgy tart számon, hogy nem értek semmihez. Pedig eddig minden alkalommal, amikor a műszaki dolgai valamiért nem úgy működtek, ahogy azt ő szerette volna, minden alkalommal én csináltam meg neki, hogy jó legyen. Meg amihez nem értett, azt minden alkalommal én csináltam meg neki. De még 25 évesen is így áll hozzám a nagyapám.
Sajnos ilyen a világ, ezen nem tud senki változtatni. Annyit tudunk megtenni, hogy igyekszünk nem így viszonyulni majd annyi idősen a fiatalokhoz.

5 Likes

Elárulok egy titkot. Tök mindegy hány éves vagy. Rennnngeteg emberrel fogsz találkozni aki leszar. Fiatalabbakkal, idősebbekkel és veled egykorúakkal is.

5 Likes

Ez természetesen így van. Tapasztaltam már eleget. De itt most nem is ez a téma. Hanem hogy valakit a kora alapján ítélnek meg.

2 Likes

Én most úgy szólok hozzá, mint egy 14 éves. Sajnos az általánosítás tényleg a túlnyomó többség miatt van. Én személyesen látom az iskolában, hogy osztálytársaim cigarettát szívnak iskola után. Én is veled vagyok egyébként. Iskolai eredményeim is tanúsítják. Sajnos sok helyzet volt/van, ahol egyszerűen az életkorom alapján kiszortíroznak. Remélem ez minél hamarabb változni fog.

4 Likes

Sajnos úgy gondolom, hogy nem nem nagyon fog változni. Szimplán nem szabad ezekkel foglalkozni! :slight_smile:

4 Likes

Én azt gondolom bár én nem e életkorban vagyok de egyáltalán nincs igazuk akik leszólnak valakit a kora miatt és amelyik felnőtt azt mondja hogy húzzál el vagy valami hasonlót akkor az valószínűleg sokkal kevésbé értelmes mint te vagy akárki a korosztályban. Az a felnőtt is volt 15 éves. Én is ismerek olyanokat akik már 14 évesen játékokat kezdtek el tervezni, készíteni és nagyon jó elképzeléseik vannak

1 Like

Mivel még én is ebbe a korosztályba tartozok így teljesen megértelek, 3 éve amikor én is 15 voltam akkor is általánosították az embereket, de a mostani általánosítás teljesen más és többnyire csak egy oka van. Nézz végig a mostani 12-17 éves korosztályon, legyen az fiú vagy lány mindkét nem borzalmasan viselkedik. Nagy embernek hiszik magukat, nagy szájuk van és még sorolhatnám miket csinálnak ami a saját körükben “menő”, de egy felnőtt ember számára visszataszító és hát mit csinál az ember? Általánosít, meghallja azt hogy 15 éves vagy és már rosszul van. Nem te taszítod, hanem maga a korosztály. Te is írtad, hogy nem mindenki olyan mint az átlag, ebben igazad is van. Annyit tudsz tenni. hogy megpróbálod elengedni a “sértegetéseket” a füled mellett mivel tudod, hogy te nem vagy olyan mint más. :slight_smile: Sajna ennél többet nem tudsz tenni és valamiért úgy érzem, hogy a közeljövőben még rosszabb lesz a helyzet. :confused:

5 Likes

Igen az egyik legnagyobb baj amit már elmondtak előttem,hogy cigi,alkohol,drog,fű stb de az interneten illetve Twitchen leginkább ez ahhoz köthető,hogy túl sok a gyökér ebben a korosztályban,menj fel Minecraftra esetleg keress Youtube-on fiatalabbaktól videót és rájössz mire gondolok…Nagy pofa, tiszteletlenség, csúnya beszéd és az “Interneten kemény vagyok és szövegelek de egy 13 éves kis p*cs vagyok akire az anyja meg az apja nem figyel oda eléggé” és sajnos ez megy,ezért van az,hogy már berögződésből sem bírják az idősebbek ezt a korosztályt legalábbis a többsége…Hiába nem tudnak rólad a korod alapján egyből ide sorolnak amit nem kell magadra venned ez sajnos az Internethuszároknak köszönhető akik azt hiszik,hogy 15 évesen világ uralomra tudnak törni :confused:

4 Likes

Az állítások amik a fiatal korosztályt érintik, illetve az idősebb korosztály által sújtják, azok mind pontosan ugyanazok, amik az idősebb korosztályt is sújtották pontosan akkor amikor ugyanannyi idősek voltak.
Maradjunk annyiban hogy az előttük álló követendő példák sem a legfényesebbek.
Először nekünk idősebbeknek kellene felnőni.
Egész egyszerűen bullyság amit leművelünk a fiatalsággal.
Drog, alkohol? Miről beszélünk, ha már akkor leoltjuk, lekeverünk neki, elküldjük, banoljuk az életből is amiért nem tudnak valamit, nem úgy tudnak valamit vagy kérdeznek valamit. Ezekről mind mind elsősorban mi tehetünk.
A szülő ujjal mutogat a tanárra és az oktatásra, a tanár a szülőre, ők meg közösen mutogatnak a médiára és az internetre.

4 Likes

Viszont azt már nem engedtem el, amikor megkaptam, hogy nehogy azt képzeljem már, hogy vagyok olyan értelmes mint egy felnőtt.

Én felnőttekkel foglalkozom. Abszolút el tudom mondani, hogy sajnos nem mindegyik valami értelmes… Sőt. Olyan felelőtlenek, hogy az vicc… Nem korfüggő az, hogy ki mennyire értelmes. :slight_smile:

5 Likes

Nekem nem volt fényes gyerekkorom.
Fater kemény alkesz volt. Mikor muter lelépett amerikába (akkor voltam 13) , eljöttek hozzánk a kereszt szüleim (apám nővéréék). Leültettem és elbeszlgettem vele apám betegségéről, az alkoholizmusról. Keményen leszidott, hogy mi jogon merek így beszélni az “édesapámról”.
Hogy fogalmam sincs az életről. A problémákról. Arról, hogy ő min megy át.
Higgadtan elmondtam a véleményem. Azóta sok víz lefolyt a Dunán.
És mégis…egészen a mai napig megkapom másoktól (akik kevesebb élet és/vagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek), hogy túl fiatal vagyok… az idősebb korosztály számára mindig taknyos maradsz. Az a nehéz, hogy megőrizd a kedved és lelkesedésed, hogy olyan maradj amilyen. Blablabla (lehet ez kicsit off)

7 Likes

Általánosítás, ennyi az egész.
Nagyon jól látod, hogy az értelmi kisebbséghez tartozol. Én ugyan ezt érzem 25 évesen. Haverokkal is szoktunk erről beszélni pár sörike mellett.
Valami iszonyat szinten elbutul az emberiség, és minél fiatalabb korosztály, annál kevesebb értelmes ember van köztük.
Pár éve voltam bent ált. iskolás osztályfőnökömnél látogatóba. Ő mondta, hogy a mi korosztályunknak csak az 50%-a volt “retardált”, most az egész osztályban van 4-5 gyerek aki életképes, normális ember ember lesz.

A fiatal korosztályra rossz ránézni. Mikor én voltam 12-14 éves, akkor is voltak gyökerek, de ma már egy egészen más szinten vannak.
A nem értenek semmihez is általánosítás, mert túlnyomó többség tényleg használhatatlan.

Facen ez nagyon jól megfigyelhető. Volt időszakom, mikor egy kamu profillal jártam a csoportokat, hogy röhögjek azon, hogy milyen buták az emberek ( első körben konteó hívők ). DE, olyan szinten nagy sötétség uralkodik, hogy én inkább már elrettenek, hogy ilyen emberek mennek el mellettem az utcán, ugyan annyit ér a szavazatuk mint az enyém…
( www.mindmeghalunk.com )

3 Likes

Igazából itt a legnagyobb baj, hogy alapból maga a tisztelet, mint fogalom nagyon átformálódott az évtizedek alatt. Jómagam, 25 évesen pontosan láttam, hogy honnan indult és hogy ma hol tart. És az a legrosszabb, hogy nem a tetőpontot láttam már én se, hanem csak a leejtő közepénél kapcsolódtam be a világba, így nekem az az alap, onnan indult. És bakker még az én korosztályom is felháborítóan viselkedik, ugyanis már az én korosztályomban is a bunkóság, a tapló stílus, a hátbaszúrás, meg az aljasság az, ami az érték. Becsületet itt nem találok, sehol. A slussz poén, hogy barátok között is ez megy, szóval még a betyár becsület sincs kanyarba se.

3 Likes

@fatbee28 nagyon sajnállak. És nem csak a kamaszok egy része ilyen barom hanem a felnőttek túlnyomó része is.

1 Like

Olvastam olyat valahol, hogy a neveletlenek gyermekei járnak most általános iskolába/óvodába. TISZTELET A KIVÉTELNEK.

De könyörgöm, a mi korosztályunk szerintem még pont a neveltek közé esik. Csak sajnos mindenkit (ismétlem magam, tisztelet a kivételnek) beszippantott ez a kamuélet.
És ez kibontakozik mint megjelenésben, mint beszédstílusilag.
A megjelenés valami katasztrófa, megyek az utcán és ha nem találkozok egy percen belül 5 ugyanolyan lánnyal/fiúval, akkor valószínűleg nem is ezen a bolygón tartózkodok.
Beszédstílus, ez is valami katasztrofális. Az, hogy vagyok a buszon, és mellettem egy fentebb említett tömegLÁNY minden második szava az hogy g*ci, eléggé felháborít. Egy lány/nő beszéljen szépen, ha fiú lennék, és egy lánnyal beszélgetnék akinek minden második szava káromkodás, akkor inkább átgondolnám, hogy tényleg akarok e vele beszélgetni. Undorítónak tartom. Persze, szerintem az nem baj, ha néha véletlenül kicsúszik a szádon egy egy csúnya szó, de szándékosan, hangosan…

Tisztelet. Ez az a cselekvés amit manapság senki se végez. Nálam alap, hogy falun köszönök mindenkinek, még az idegennek is, a buszon átadom a helyem az idősnek, stb.
Minden reggel indul a busz a faluközpontból, és én egy viszonylag közepes lakosságú faluban lakom, de az, hogy MINDIG én szállok fel utoljára, kicsit felbosszant. Csak régen volt divat ez a lányoké az elsőbbség, fiúké a dicsőség? És félreértés ne essék, annyira paraszt meg nem vagyok, hogy beturakodok. Ez csak egy halk megjegyzés volt.

És sajnos eme korosztály kb. 80%-a ilyen viselkedésű… Minden a szülőn múlik. Kezelni kéne valahogy, csak sajnos lehetetlen. És szomorú, hogy nem veszik kétfelé az általánosítás.

6 Likes