TheVR Fórum

AMD Mainstream Plus - Szerelő szerint a táp túl kicsi?

Abszolút nem értek a számítógépekhez, ezért ezt a fórumot vettem segítségül abban, hogy egy gaming pct összerakjak a keretemen belül. Pontól pontra követtem a termékeket, aztán ma elvittem PC szervizbe, ahol vállalnak összerakást és beüzemelést. Azt mondták, minden kompatibilis, de megemlítették, hogy szerintük a táp “egy százassal nagyobb kellene legyen” vagy valami ilyesni. ( Seasonic Core GM 650W 80Plus Goldról beszélünk).

Igazuk van ebben, vagy esetlen rám akarnak sózni egy drágább terméket? Nem mondták, hogy náluk kellene venni, csak logikus lenne, hogy belebólintanék, ha már ott szerelik. De 33 ezret kiadtam a dologért, és mire visszahívnak (azt mondták 1 héten belül, hogy jó-e minden) már vissza sem tudnám küldeni a terméket, és sokat veszítenék rajta, maximum be tudnák számítani az új termékbe amit ők adnak helyben.

Szóval, palira vagyok véve, vagy igazuk van és szükséges a nagyobb táp?

Jó a 650W.

2 Likes

Bőven elég , teljsen jó az a táp én ezek után nem feltétlen hozzájuk vinném össze szereltetni . Nem szabad hagyni hogy palira vegyenek valószínű látták rajtad hogy nem értesz hozzá és ezért próbáltak lehúzni.

3 Likes

33 ropit fizettél azért, hogy összerakják és leteszteljék?
Meg egy hét mire megcsinálják?

Nem, ez a táp ára! Az összeszerelés + Win 18 lesz.

Sajnos már odaadtam a cuccokat összeszerelésre, akkor mondták mikor leltározták őket :confused:

az 'oszt a lehúzást b@zdmeg XDDDXDXD

Ebből kiindulva röhögnék, ha csak feldobnák a wint, de 2 hónap után jönne az üzi, hogy próbaidőszak lejárt XD (drága szerelés + kalózwin)

Aki kényelmesen 3 óra alatt nem rak össze egy gépet, az nem ért hozzá.

Ezt kifogtad, de rendesen.
Szerintem érdeklődj körbe haveri körben, hogy ki ért hozzá és legyen szíves rákukkolni.
Egyrészt, hogy rendesen összepakolták és telepítették.
Másrészt, hogy nem huncutkodtak esetleg és cseréltek ki valamit szarabbra.

Ezek után kitelik tőlük.

3 Likes

Engem is meglepett, hogy várni kell, azt mondták hogy ezt majd a “főnök csinálja, amikor visszajött mert most kint van máshol szerelni pár napig”.

A ránézés miután összeszerelték nem rossz ötlet, havernál megemlítem.

A 33 a táp ára volt, amit nem szeretnék kidobni az ablakon mivel már nem tudom visszaküldeni.

Én is azt feltételeztem, hogy az ár így jött ki, mert a Windows licensz kulcsok nem forintok ahogy utánakerestem.

A fa…t nem már bocsánat. 600ft ebayen :smiley:

2 Likes

Ez nem azt jelenti, hogy lehúznak, csak ők valószínűleg nem ott veszik.

Bőven elég, mert ez nem 10e Ft-os ajtotamasz kategória és kb. a dupláját tudja folyamatos üzemben mint amit ez egész gép fogyaszt a legrosszabb esetben…

Én egy R5-1600 + 5600XT kombót hajtok egy 430W-os BeQuiet tápról.

Azért van az összes ajánlott builden a kelleténél nagyobb táp, hogy ha később esetleg bele raksz egy nagyobb fogyasztású procit vagy éhes high-end kártyát akkor se legyen gond.

4 Likes