Az Oculus Rift S-t megéri megvenni?

Amazonon az értékelések 19%-a 1-es, és 46%-a 5-ös.

Elkezdtem olvasgatni az 1-es értékeléseket, ami kicsit elbizonytalanított. Sokan küldik vissza a terméket, általában hasonló okokból, mint például

1: Valami Black Screen probléma amit nem igazán értek

2: “Hó effekt” amit szintén nem igazán értek, de úgy írták le, hogy megadott időközönként kivilágosodik a képernyő vagy mi, és teljesen kizökkent

3: A szenzorokat úgy szidják ahogy tudják, állítólag rémesek és nem működnek jól

4: Állítólag kijött valami update az eszközhöz, ami használhatatlanná tette (erről ha valaki tud valamit, kérem ossza meg)

5: A fekete állítólag szürke benne, ami nagyon zavaró

6: A hangtechnikát szidják még nagyon, de ez engem nem érdekel mert úgy is fülhallgatóval terveztem használni

7: Sokan mondták, hogy nem ismeri fel a gép az eszközt, pedig GTX 1060-ja volt 3 Displayport kimenettel, és papírnehezékké vált a fejes

8: Állítólag volt valami olyan hiba is, hogy a gép alvó módba váltása után fekete a képernyő (de én úgy sem használok alvó módot)

9: Volt aki azt mondta, GTX 1080 TI-al sem tudta használni, mert annyira szaggatott és használhatatlan volt neki

10: Az Oculus Supportot szidja még mindenki hogy mennyire nem megbízhatóak, nem segítőkészek, nagyon időigényes mire figyelmet fordítanak az emberre, és sokáig tart a probléma feltárása, aminek általában az a vége, hogy küldd vissza a terméket, és ezért rengetegen vissza is küldik

11: Német amazonról rendelve a visszaküldés is problémás lehet mivel 10k a szállítási költség, és van, aki nagyon benézte ezzel, hetekig kellett tökölnie, kész rémálommá vált neki az egész ügy, és hónapokba telt mire visszakapta a pénzét.

Szóval “kicsit” elbizonytalanodtam a témával kapcsolatban, ezért szeretném olyan emberek véleményét kikérni erről, akiknek van Oculus Rift S-jük.

Hát… lássuk csak. Valóban voltak problémák kezdetben és vannak is még.

  1. Black screen. Bizonyos játékoknál bizonyos idő multán csak fekete képet láttál a headsetben míg a játék ment tovább. Nálam egyszer fordult elő. Elvleg azóta meg is oldották. Olyan most is van, hogy játszok, leveszem, kilépek az Oculus szoftverből majd később újra játszanék és nincs kép a headsetben. Ilyenkor reboot vagy USB kihúz-bedúg. Nem gyakori.
  2. Hó effekt. Nálam nem volt és akiket ismerek, hogy Rift S-ük van szintén nem panaszkodtak ilyesmire.
  3. Szenzorok. Amikor kijött az S akkor nem csak a hátad mögött veszztette el a trackinget hanem ha közel melted a sisak kameráihoz. Ez sok programban játékban zavaró volt. Mára megoldották sőt a hátad mögött is elég jó pontossággal követ még. Ott a kamera nem látja de a beépített gyroszkópok pontosan tudják a forgás és mozgatás fázisokat és az alapján számolja ki hol lehet a kontroller. Ha sokáig a hátad mögött tartod nyyyilván nem lessz pontos de nincs olyan játék ahol ne úgy viselkedne mint egy külső szenzoros eszköz. Íjászat is tökéletesen működik vele. Jelenleg egy olyan probléma van még ami csak akkor jön elő ha gunstockkal használod VR shooterben és pl. sniperrel nagyon precízen akarsz célozni. Ilyenkor “befagy” megáll a követés de ha kicsit mozdítasz rajta megint elindul de zavaró. Szabad kéznél nem nagyon jön elő mert alapból remeg/mzoog az emberi kéz annyit ami elég ahhoz, hogy ne kacsoljon le. Ezt a problémát amúgy a napokban jeleztem a Touch Tracking részleg vezetőjének twitteren. Telán eddig nem is tudott róla.
  4. Ilyen update nem jöhet, visszavonnák. Nekem és mindenki másnak működik most is.
  5. Igen, a fekete szürke. Nem vészes de ha vlalami nagyon sötét játékkal játszanál akkor feltűnik. Eddig én a Vader Immortalban és a The Forestben mondtam rá, hogy a régiben (CV1) jobb volt. De a felbontás kárpótol. Nekem megvan még a CV1 és liga meccsünk volt Contractorsban, elővettem, hogy a tracking a leg pontosabb legyen. De 10 perc után le is vettem mert már nem bírok azzal játszani. Szörnyű a képe az S után. A hangja is nagyon rossz (KOSS Porta Pro fülest szerltem fel az S-re, ahhoz képest rossz). Amúgy ha van bármi fényesebb a képernyőn pl fehér szöveg akkor mély feketének tűnik az S is.
  6. Gyári hang felejtős igen. KOSS Porta pro réerősíthető vagy külön felfehető kényelmesen. Jelenleg a legjobb vállasztás az S-hez.
  7. Előfordul igen. Ismerek olyat aki napokat szívott vele de a support hamar segített és jó lett. VOlt olyan is aki alapból kábel töréssel kapta meg a cuccot, akkor jeleni kell az Amazonnak (mert Amazon.de-ről érdeme smegvenni) és azonnal küldenek újat, a rosszat meg ráérsz visszapostázni 30 napig, a postaköltséget természetesen visszakapod.
  8. Nem tudom, én sem használok alvó módot. De régen amikor igen, sima monitor semn mindig éledt újra. Ez windows probléma lehet.
  9. Hülyeség. 80 FPS-t kell tudnia, 1060-as kártyák a legtöbb játékot el is viszik ezen. Van pár komolyabb cím ami 1070-et igényel. De akkor sincs szaggatás. Ha nem megy a 80 (CV1-nél 90) FPS akkor felezi és bár nem lesz olyan fluid de folyamatos marad a kép.
  10. Segítőkészek, eleinte bizrtosan sokan jeleztek problémákat és nem volt rá kapacitás de már nyugi van.
  11. Azt tudom javasolni, hogy ha nem megy 3 nap alatt sem akkor küldd vissza. Nem tudom ilyen esetben is jár e vissza a pénz. Ha hibás és újat kérsz akkor mindenképp. Május végén jelent meg a Rift S, hónapokba nem telhetett azóta. Amúgy a német amazon ha bármi prücök van komoly engedményt ad. A heveromnak Oculus Quest helyett egy vizes kulacs érkezett, azonnal küldték az új csomagot és viszakapta a Quest fele árát a kényelmetlenségért! Egy másik ismerősöm jelezte, hogy mintha amikrofon hangja nem lenne olyan tiszta mint szeretné… a válasz: “kap egy újat vagy 10% kedvezményt most rögtön”
1 Like

Már fogalmam sincs mit írtam bele, de itt van egy korábbi hasonló téma.:smiley:
59 terjedelmes hozzászólás, lesz mit olvasni.

1 Like