Dark Souls 3 kezdés, online co-op kérdés


#21

Abszolút kezdőként elkezdtem azt amit Pisti is, második bossig jutottam, ott kicsit megakadtam, de bevallom nem is játszom sokat vele. Aztán kicsit utánanéztem a játéknak és gondoltam ez nem az a játék amit ész nélkül “hard” fokozaton kéne, így újrakezdtem Knighttal és kontrollerre váltottam. Még mindig nem jutottam túl a második bosson (igaz, odáig se) de eddig sokkal simábban haladok és a pajzs helyes használata sokat segít. Szóval én is ezt ajánlom inkább. És nézz sok youtube videót :slight_smile:


#22

szerintem ember valogatja, en peldaul irtozom a pajzsal, de AC Originsbe is, en nem elvezem vele a jatekot, dodgeolni jobban szeretek


#23

@sirknight132 @Vivien rájöttem, hogy nekem a pajzsos téma stb nem tetszik, és elkezdtem nézegetni neten, és a Bleed build nagyon szimpatikus lett, viszont akárhogy keresem, nem találok olyan oldalt ahol pontosabban írnak általánosságban róla, hogy hogyan is kell építeni stb, ebben kérném a segítségeteket, hogy hogyan is kellene csináljam

az alábbi videóban lévő például nagyon bejön, csak nekem olyan kellene amit ugye az elejétől lehetne építeni tehát úgy mond “első” végigjátszára, és nem tudom hogy pl Katanához lehet e stb

imádom a Dark Soulst (najó néha gyűlölöm) de az ilyen buildes stb részéhez annyira se értek mint a kvantum fizikához

előre is köszönöm


#24

Lehet egy egesz jo bleed buildet osszerakni a Cursed-Rooted Greatwood alatti “secret” Covenant a Moundmakers-nel megszerezheto Bloodlust nevu Katana-ra. A Carthus Skeleton Swourdsman-ektol lehet farmolni a hozzavalo cuccost…

De a Covenant farm location-okrol talalsz kismillio guide-ot YouTube-on :slight_smile:

+probalhatsz bloodgem-eket keresni… Nekunk @Vivien-el nincs bleed buildunk, mind a ketten Dex-el kezdtuk, o strenght-el meg pyromancy-vel folytatta, en meg tolom az NG+ -okat ugyanazzal a Dex(nah jo mostmar lassan minden 50+) karakterrel.


#25

Ahh a pajzs elvesz az elvezeti faktorbol :slight_smile: (valahol post-olyam a szettort controller-em a forumon)

Meg Pisti is megmondta “A pajzs buzis.” :smile:

En nem igazan szeretem hasznalni, inkabb a gyors dodge es attack amikre epitem a karaktert.


#26

Szandekosan van az egesz grafikai motor 60fps-re lock-olva, igy van felepitve az egesz jatek. Oszinten meg mindig jobb mint a konzolos FPS-ek, bar engem Xbox-on se zavart meg a 60 se zavar :smile:

Valahol meg igy fair pl azokkal szemben akik online tolnak pvp-t is… Oszinten belegondolva, minden online jatekot 60hz-re kene lockolni ha a magasabb refresh altal nyujtott “elony” tenyleg letezne es nem csak marketingduma lenne :smile:

( Az, hogy jol nez ki az mas, most nem arrol van szo :slight_smile: Csak mielott valaki elkezdene azt ecsetelni. )


#27

hú, ezt nem egyszerű megszerezni :smiley: jövőhéten dolgom lesz rá :smiley: ma kezdtem újra, teljesen új karakterrel, mert régen szégyen szemre torrent verzióval játszottam, de most megvettem GOTY-ba :smiley: kerek 4 óra gametime alatt, az első 3 résszel, tehát 3 bossal sikerült végezzek, de a végzés nálam azt takarja, h minden négyzetcentit bejártam, és mindent megszereztem amit csak lehetett + side quest :smiley:

na de a blood buildre visszatérve, ha lesz időd letudnád írni a build lényegét, meg hogy hogyan kell építeni ? mert az a baj, hogy nincs egy konkrét értelmes írás se róla, valahol luckot írnak, valahol dextet, valahol mind a 2őt :confused:


#28

Hath mint irtam.konkretan en nem tolyam Bleed spec-et… DE a lenyeg: Minnel tobb bleed sebzest rakni az ellenfelre minnel kevesebb ido alatt.

Ha gyors tamadast akarsz akkor pedig szerintem foleg a Dex meg Luck buildek jonnek szoba, ezert irjak azokat… Hogy milyen kombinacioban, az viszont mar a te egyeni jatekstilusodtol fugg :slight_smile: Probalgasd, ha az egyik nem megy akkor meg respec-eld.

A knights Ring + Hunters Ring kombo 40/40 str/dex -hez latom nagyon nepszeru. Ring of Favor se art ha van. Carthus Rouge az meg kotelezo (+45 bleed) meg stockolj fel Green Blossom-bol is esetleg.

Ha hasznalod a Hollowed infusion-t mikor mar Hollowed lettel akkor az fegyverenkent +5 Luck-ot ad… itt erdemes Dual Handed weaponoket hasznalni a +10-ert, es akkor az is jo extra. (Latom itt tobben is a Warden Twinblades-t ajanljak.)

De lehet a legbaszobb builded EVER :slight_smile: Darkeater Midir-nel a hajad fogod tepni solo-ban akkoris :smile:


#29

A saját bleed buildem még közel sincs kész, de íme egy pár apróság. A bleed három fő módon lehetséges, ha nem számoljuk a varázslatokat:

  1. Dex build alap: A legtöbb Bleeddel rendelkező fegyvernek elég jó értékei vannak dexre, pl. a legtöbb katanánál B, A esetleg S. A build lényege: választasz egy jó dex fegyvert, aminek saját bleed értéke van pl. Washing Pole vagy Warden Twinblades. Mindkettőt lehet buffolni pl. Carthus Rouge-zsal, ami extra bleedet fog adni. Ebben az esetben, amennyiben a fegyvereken van pl. Sharp gem, a normál damage elég magas lesz és ezen felül viszonylag kevés ütésből lesz bleed is. Én ezt a módszert szeretem a legjobban, mert így akkor is működik a fegyver, amikor az ellenfél immunis a bleedre.

  2. Dex-Luck quality build. Ilyenkor egyszerre növeled mindkettőt. A fegyvernek itt is olyan kell, ami magától is tud bleedet. Itt szoktak a játékosok Blood Gemet tenni a fegyverre. Ekkor nőni fog az az érték, amennyit a bleed sebez az ellenfélen. Pl. ha jól számolom, akkor a Washing Pole Blood gemmel, +10-en 15% hp + 200-at fog sebezni, amint összejön a bleed build-up -> ezért érdekes a luck: A luck határozza meg, hogy mennyire gyorsan telik be a bleed csík (amit te nem láthatsz ellenfeleken egyébként).

  3. Luck build: Ebben az esetben Hollow Gemet használnak és Yoeltől kiváltják mind az 5 ingyen szintet és meghalnak elégszer, hogy a Hollowing érték elérje a 99-et, mert ekkor kapnak +5 luck pontot. Itt érdemes olyan fegyvert választani, ahol magas a saját bleed érték. Így lehet, hogy a sebzés egyszerre nem lesz olyan magas, viszont nagyon gyorsan össze fog jönni, így akár többször is meg lehet csinálni. Ilyen célra és mindenképpen valami nagyon gyors fegyvert javaslok, pl. Bandit’s Knife vagy esetleg a Warden Twinbladest.

Én amúgy kezdőnek egyáltalán nem javaslom a Bleed buildet, elég nehéz, főleg, hogy a legutóbbi patch kicsit lejjebb vitte az értékét :smiley:

P.s.: tök mindegy, hogy használsz-e pajzsot vagy sem, a Grass Crest Shield legyen mindenképp a hátadon, mert gyorsítja a stamina visszatöltődést, pont mint a Chloranthy Ring ^^


#30

total beginnerként leszek buzis, majd mikor már biztonságosan megyek, eldobom a pajzsot :slight_smile:


#31

@Xeno @sirknight132 koszi szepen sracok, mar elorebb lettem igy valamivel :smiley: azert kerdeztem egyebkent, mert teljesen hulye vagyok a jatek ezen reszehez, hogy mi mibol scalel meg h mi mire jo :smiley:

akkor a legjobb szerintem nekem most, ha megszerzem @Xeno altal emlitett fegyot, mert azt ahogy neztem mar eleg hamar meglehet szerezni, es akkor @sirknight132 lehet nekem is a Dex build lenne erdemes mert a legnagyobb Dexes classot valasztottam

arra is jo lehet a Sharp Gem? es egyebkent igy meddig erdemes huzni a Dextet? marmint van egy pont ameddig erdemes mindenkepp felhuzni? mert pl en eddig fullra arra nyomtam es majd most kezdek el vitalityre meg endurancre

es tenyleg nagyon koszonom :smiley:


#32

UI: annal az NPC nel akinel ugye az igyen szint van, ott csak egy szintet erdemes tole huzni? es bizonyos esetekbe kell a tobbi 4 et? valami hatrany lehet belole?


#33

Ha mind az 5 szintet kikered akkor a karakrered Hollowed lessz es mikor.meghalsz parszor, szep fonnyadek kinezete lessz :slight_smile: Amugy csak igy lehet elerni az egyik endinget.

En amugy nyomtam neha Vitality-be is :slight_smile:


#34

A Sharp Gem mindenképp jó, ha sok a dex, mert ha azt teszel valamire, az eltünteti az összes többi scalinget, és megnöveli a dexét ^^ Sharp Gem mellett bármilyen buff mehet a fegyverre, pl. Carthus Rouge ha maradsz a bleednél.

A scaling 6 féle lehet: E, D, C, B, A és S. Ezek közül S a legjobb, bár azt csak kevés fegyvernél fogod megtalálni.

A dexnél van egy softcap 40-nél, tehát addig mindenképp vidd fel, majd van egy másik 60-nál (a legtöbb játékos itt szokott megállni, strength esetében inkább 66-nál) a max 99 de az már felesleges, mert kb. 60 és 99 között nem lesz túl látványos a különbség.

Ha maradsz a dex buildnél (bleeddel vagy anélkül), endurance-re lesz szükséged, ott is jó lenne a 40.
Ezenkívül a hp csíkot fogja növelni a Vigor, ami egy picit máshogy fejlődik. Ott a klasszikus a 27, aminél éppen 1000 hp-d lesz, emberrel 1300. Érdemes ezt felhúzni 27-ig, és utána adni még rá, ha van extra level.

A Vitality két dolgot tud:

  • nő az equip load (több dolgot tudsz magaddal vinni, mielőtt jön a fat roll :D)
  • nő a physical defense

Ezzel a többség nem szokott annyira foglalkozni :stuck_out_tongue: Inkább akkor lehet érdekes, ha kimondottan

  1. sok dolgot akarsz cipelni, vagy heavy armourt szeretnél
  2. pucéran akarsz menni és nem szeretnél 2 ütésbe belehalni
  3. fast rollt szeretnél

Yoel és az 5 ingyen szint: Én mindig kikérem az összeset (ha nem szerzed meg mind az 5-öt mielőtt az Abyss Watcherst legyőzöd, akkor az már bukta). Egyetlen hátrányuk, hogy ronda leszel, de ezt is meg lehet oldani, ha veszel fel páncélt vagy ha használsz egy Purging Stone-t, ami 4500 soulért újra széppé tesz :smiley: (a Yoel helyén megjelenő npc árulja, de csak akkor lesz ott, ha mind az 5 szintet elkérted). Ja igen, hollowként nincs árnyékod és tükörképed se :stuck_out_tongue:
Előnye viszont, hogy elérhetővé tesz

  • egy új merchant npc-t (Yuria)
  • egy befejezést (Usurpation of Fire, ezt kapta Pisti)
  • néhány bosshoz npc summon-t
  • néhány itemet (pl. Morion Blade, Darkdrift katana, etc.)

#35

@Xeno @sirknight132 koszonom a valaszokat megint, most nezem h hulye voltam es vitalityt irtam, de nem arra gondoltam :smiley: ami a hpmat noveli arra :smiley:

ja es eleg ronda alapbol is a karakter, ugy h ez nem zavar :smiley: akkor kikerem mind az 5 ot :smiley:


#36

egyebkent az eppen 1000 hpd lesz, emberrel 1300, az alatt mit ertesz? ha kikerm Yoelnel mind az 5 szintet akkor nem embernek szamitok es akkor lesz csak 1000?


#37

Őő nem, ahhoz semmi köze Yoelnek ^^ Úgy értem, hogy ha 27-es a vigor, akkor a karakterednek 1000 hp pontja van. Ha embert használsz, az 30%-kal növeli a max hp-t, így lehet pont 1300. Persze vannak egyéb itemek, pl. gyűrűk, amik növelik a max életet.


#38

baszki, en az "ember"t ugy ertettem mint 2 labon jaro ember :smiley: faradt vagyok ugy nez ki :smiley: egyebkent tenyleg koszonom a sok infot, ezt a Bloodlust fegyvert miharabb megszerzem, mert ez most ami elerheto egyenlore, kesobb meg vagy azokat az emlitett Warden Twinbladseket, vagy van ket Samurai kard aminek nagyon tetszik a movesetje es bleed effectje is van (Onikiri and Ubadachi) ami a videoban is van, attol fugg melyiket lehet elobb :smiley:

csak meg nem tudom, hogy ha menjek e Luckra vagy nem kell, tehat h mitevo legyek ha megvan mondjuk a 40 Dex, menjek e Luckra utana… de majd ugyis kiprobalgatom :smiley:

utolsk kerdesem, hogy a karakteremet hanyszor tudom “retalentolni” tehat ujraponzozni, es hol?

UI: bocsi a sok kerdesert csak regen mikor meg tort verzioval vegignyomtam csak szimpla Katana buildet jatszottam es nem foglalkoztam massla, de most iszonyzan megjott a kedvem a jatekhoz, nagyon jo ujrajatszni, es ez a bleed build is borzasztoan megtetszett azert erdeklodok ennyit felole :smiley:


#39

A Bloodlust a Mound-Makers covenant egyik jutalma, ha 10 Vertebra Shackle-t felajánlasz az oltárnál. (Az oltár a Curse-Rotted Greatwood bonfire mellett van, a VS-t pedig megszerezheted online vagy offline farmolással). Ez, attól függően, hogy melyik módszert választod és mennyi időd van, lehet 15 perc vagy több nap :smiley:

Az Onikiri and Ubadachi a játék egyik legutolsó terültén van, egy npc-t kell legyőzni érte. Konkrétan az utolsó előtti nem opcionális boss előtt lesz ^^

Ha van ismerősöd, akinek megvan, megkérheted, hogy dobja le neked. Vannak olyan facebook csoportok is, ahol játékosoktól lehet kérni cuccokat. ^^

Egy playthrough alatt 5-ször tudod átalakítani a karaktered. Ehhez minden alkalommal fel kell használnod egy Pale Tongue nevű covenant itemet. (3 van szétszórva a játékban, elég könnyen észrevehető helyen és a Darkwraithek dobják viszonylag gyakran).
A hely pedig a Rosaria’s Bedchamber bonfire-nél, Rosarianál van, a Cathedral of the Deepben. Egy picit trükkös eljutni oda, de van egy csomó videó ami jól megmutatja.


#40

igen a Bloodlustot neztem, hogy hogy lehet megszerezni, es lattam h 10 olyan cucc kell hozza, csak nem tudom, hogy kell olyat szerezni, vagyis tudom h invadelni kell csak arra nem nagyon hiv be, vagy van esetleg gyorsabb mod hozza?

amugy mire gondolsz a ledobas alatt, barmilyen fegyot lelehet dobni masnak ami vegig megmarad?

a Pale Tongue itemet az egyiket megszereztem mar, csak azt ugye odaadtam a Shrineba a faszinak, a kulcsert cserebe :smiley: