Dell Insprion 3537 laptop nem kapcsol be, "beep sound"

Ha megpróbálom bekapcsolni akkor a hangszóróból folyamatosan monoton pityegés hallatszik(nyilván valaminek a hibája miatt) Régóta csinálja, elejinte csak első indításnál, aztán ha bekapcsológombal kinyomtam és újraindítottam akkor bekapcsolt. Később azonban már akkor sem, teljesen véletlenszerűen kapcsol be, van hogy másodjára, van hogy huszadjára sem. Az utóbbi időben már ki se kapcsoltam, mert nem mertem, ezért “lélegeztető” jelleggel éjjel nappal töltőn volt, hogy nehogy lemerüljön. Szétszereltük és az alap dolgokat megnéztük: Nem a RAM-mal van a baj, kipróbáltuk másikkal, se nem az SSD a hiba, azt is tettünk bele másikat. Windows van rajta, elvileg mindennek mennie kéne. Ki is takarítottuk ha már szétkaptuk, de semmi javulás. Valami alaplapi hiba lehet az oka vagy mire gyanakodjak? Tartok tőle hogy kidobós lesz szegény, ha nagyon drága lenne szervizeltetni…
Pontosan ugyan ezt csinálja, mint ebben a videóban(persze nem tudom hogy a hiba ugyan az-e):


Előre is köszi bárkinek aki időt szán ezt végigolvasni. :DD

Nekem volt hasonló, szintén Inspironnal, alaplap hiba volt, még garanciaidő alatt, 2x is volt szervízben e miatt.

1 Like

https://www.dell.com/support/article/hu/hu/hubsdt1/sln309623/understanding-beep-codes-on-a-dell-notebook-pc?lang=en