Hasznos Szoftverek


#41

x264-et kipróbáltam, az én configomon kb 8W-tal kevesebbet hoz ki a gép összfogyasztásából mint AIDA64 (FPU only módban), mivel ezek leginkább procit terhelnek, így ennek java része a CPU-nál jelentkező difi, ami hő se terhelés szempontjából sem mindegy. Arra hirtelen nem láttam utalást, hogy a procit milyen módon tudja terhelni, de célszerű teljes “spektrumon” tesztelni, vagyis az SSE/AVX stb részegységeket is vizsgálni. Illetve mellette GPU-t sem árt megküldeni egy külön tesztben, mert a tápegység meg egyéb komponensek úgy még nagyobb terhelést kapnak. Ja és fontos, hogy teszt közben figyeljük a proci esetében nem csak a hőfokot, hanem a throttlingot is.


#42

Stabil overclockra teljesen jó, nem viszi túlzásba, nem kell Prime95 vagy OCCT, csak ha ez a hobbid és szeretsz min-maxolni a beállításokkal, én szeretek, de a legtöbb felhasználó gyorsan akar eredményeket kevés időbefektetéssel.
Manapság két kattintással is el lehet érni elég jó tuningot :slight_smile:

Aida64 is jó, de az ismert és már mondta más :smiley:, amúgy tudom még ajánlani Asus Realbench programját is.
Az x264 egy egyszerű kis program, ingyenes, neked csak el kell indítani beállítani, hogy hány kör fusson le és hány szálon.

Az, hogy pl. AVX kiegészítő instrukciós szettel érdemes-e terhelni a procit, vitatott. Szerintem nem, mert fals képet ad, és nagyon messze áll egy valós terheléstől. Viszont GPU-ra rá lehet ereszteni valóban egy FurMark-ot, hogy lásd a géped szellőzése jó-e és nem melegszik-e túl, vagy persze ha a GPU-t is tesztelni akarod.

Az hogy az x264 pontosan mit használ tesztelésre nem tudom én se, de overclock.net-en sokan használják és sokaknak be is vált. Throttling meg maximum akkor jelentkezik, ha nem elég a kraft vagy túlmelegszik a processzor, természetesen válasszunk jó minőségű tápot ezen ne spóroljunk, és legyen benne elég tartalék.


#43

Dejó, végre eltüntek a face hirdetések. :smiley: Eddig sima adblockot használtam.


#44

Nem kifrjezetten hasznos átlagember számára, akinek meg rendszeresen szüksége lenne rá az inkább vegyen műszert, de azért érdekes:
Radiation alarm [android]


#45

Üdv.!

Itt van néhány nagyon hasznos:

Kerish Doctor 2017 - integrált számítógép karbantartó megoldás,

Multi Commander - a total commander legjobb vetélytársa ingyen.

Aki ismer hasonló jókat, ne tartsa magában! :slight_smile:


#46

Sziasztok!

Mindenkinek jó szívvel ajánlanám a Vivaldi böngészőt, melyet ha ilyen ütemben hegesztenek a srácok, akkor nálam hamarosan elsődleges browser lesz :slight_smile:
Másodikként pedig a Tresorit nevű magyar fejlesztésű végpont-végpont titkosítású felhőszolgáltatást ajánlanám!


#47

Sziasztok, nekem egy olyan program kellene, ami kezeli az ASS feliratot, és formázással együtt képes ráégetni a videóra, mellette az MKV videót MP4-be konvertálja. Eddig vagy 10 programot kipróbáltam, és mindeggyikből hiányzott valamelyik funkció. Vagy nem kezelte az ASS formátumú feliratfájlt, vagy nem érvényesítette a formázást, vagy kihagyott komplett sorokat a feliratból, vagy nem volt hangja a lekonvertált videónak.


#48

Üdv.
Én a format factory -t mondanám ami ezeket tudja, persze a formázott feliratot be kell állítani hogy azt használja. Én ezt használtam animékra való felirat ráégetésre.