Internetes identásunk neve


#1

Sok érdekes nevet lehet találni a stream-ek alatt chat-en, youtube-on, meg úgy általában bárhol az interneten. Gyakran elgondolkodom azon, hogy miért választottak egy-egy furcsa nevet. Biztos van valami történet mögötte vagy csak szimplán arra esett a választás… Szóval ti miért használjátok az éppen használt nevet?

Kezdem én akkor én:
The_Omnius vagy Omnius, esetleg OmniusMartin (attól függően, hogy éppen foglalt-e az első kettő).
A sci-fi regényeket nagyon szeretem, csak ebben a zsánerben mozgok, ha olvasásról van szó. Brian Herbert és Kevin J. Anderson írta A Dűne legendái-trilógiát. Igaz ez már messze nem volt annyira kiemelkedő, mint az eredeti Dűne, de a számítógépes örökelmét hívták benne Omnius-nak. Megtetszett, egyedibb volt, mint az akkoriban sokak által használt divatos angol szavak és a CoD4-ben még éppen nem használta senki (akkoriban az a játék volt a multiplayer csúcs). Azóta is ennek a névnek a változatait használom.


#2

Az én nevem a tigrisre vagyis amolyan lányosított (nőstény) tigrisre utal. Régen amikor még harcművészet edzésre jártam ott neveztek el a többiek “kistigris”-nek Csak ugye utána felnőttem és lett a Tigra. Csak kicsit megbolondítottam írásban, mert a “Tigra” az olyan snassz. XD Így lett Teegrah. Kedvenc macskafélém, amúgy minden macskát imádok. ^^


#3

Cicák FTW!


#4

Hát gyermekeim, ez itt egy kisregény lesz. ^^
Revolution2526 születése körülbelül 2011 környékére vezethető vissza, amikor is elkezdtem írni egy Star Trek fanfiction-t, ami a Nemesis utáni időket dolgozta fel, az én nézőpontomból. Én írtam, bármit megtehettem, én voltam névadó csillaghajó, a U.S.S Revolution a kapitánya. Ha a gyökerekig akarunk visszamenni a hajó azért lett Revolution, mert a hajóosztályt - Legacy Class - én (mint a kapitény) terveztem és a korszakhoz képest forradalmi újítások jelentek meg az osztály terveiben. A 2526 már egyszerűbb: ez egy évszám és ekkor futott ki a U.S.S Revolution az űrdokkból. Miért a 26. században kezdtem? Elég távolságot akartam tenni a Star Trek legtávolabbi, főszálbeli pontjától, ami a 25. század eleje. Erre azért volt szükség, mert azok a technológiák amiket felhasználtam a 25. század elején még csak elméletben léteztek.

Remélem legalább egy kicsit érdekes volt. ^^


#5

Az én nevem onnan származik, hogy a nevem Barna, ez mint szín németül “Braun”, “dj” azért, mert még anno osztály bulikon én szolgáltattam a zenét, sőt ők is adták nekem ezt a nevet. A számok pedig a születési dátumom.


#6

Én még régebben Twitchen a teljes nevemet adtam meg. nincs ezzel kapcsolatba mit feltárnom :smiley: az alap felhasználónevem az mindenhova nagyrészt a majki1111. a majki, a majki1, majki11 foglalt volt anno WindowsLive-on és idegesen leütöttem még kettő 1-est és igy alakult ki az :smile:


#7

Látom nem csak én próbálkoztam a fanfic írogatással. :slight_smile:
És meddig jutottál a Revolution-nel? :slight_smile:


#8

Bayern-sállal a nyakban. :slight_smile:


#9

66 és fél fejezetig. Mondjuk úgy…45-50-ig max 25-30 oldallal dolgoztam fejezetenként. Aztán jöttek a 60+ oldalas fejezetek.


#10

Kicsit régi az a kép, de aktuális :smiley:


#11

Az enyémet nagyon nehéz volt kitalálni😃
Kristófnak hívnak,baráti körben hívnak Krisesznek😉
Bár már Megkaptam sokszor,hogy rosszul írtam a nevem,mivel sok külföldi streamet nézek,szinte csak Starcraft-ot,és mivel nem SC-re végződik,mint oly sok StarCraft fannak,biztos rosszul írtam😄


#12

Az én nevem onnan jött hogy egyik haverunknál volt LAN party,hogy legye a háttérben zene is valami iszonyat kókány módon oldottuk meg a hifi gépre kötését.Amikor fényképes bizonyíték készült a csodáról (mert meg kell mutatni a facebook népének hogy nincs legyőzhetetlen akadály) az elfogyasztott sörök száma igen csak kihatott az írási képességre,íyg lett a “Trust us we are engineers”-ből Truatus, ami megtetszett és nyilván senki nem tudja kimondani rendese és fonetikusan ejtik :smiley:


#13

Sokáig gab3n-t használtam, mivel Gábor vagyok, de az egyre sűrűbben használt név lett.Gondolkodtam, és a Crank-ből beugrott Chev Chelios neve, kicsit ráragzottam és így lett Chiliosjack.Itt azért jackson, mert hát elég sűrűn használják a srácok. :smiley:


#15

Amikor bekerültem az egyetemre, kaptam jópár becenevet, de ami igazán rámragadt szobatársaimtól, az a Süti becenév (Twitchen sut33). Ezt a becenevet azért kaptam, mert minden visszautazáskor csomagolni szokott mamám süteményt, meg hát amúgy is nagy süti rajongó vagyok. Röviden ennyi a sztorija a becenevem kialakulásának.


#16

Gyárilag Medve lettem a testalkatom miatt ( nagydarab szőrös állat… ), aztán egy félregépelésből született a mostani madve. Megtetszett, maradt :slight_smile:


#17

Shaq a kosarastól jött,az Iron meg csak úgy hozzáragadt.Simán “Shaq” nem lehettem,próbálgattam szavakat hozzárakni és az IronShaq tetszett meg végül. :slight_smile:


#18

Én sokáig simán a Nathan nicknevet használtam, még egészen általános iskolás koromig nyúlik vissza, amikor még gondolat szintjén sem szerepeltek az életemben az online dolgok. Semmi extrára nem kell gondolni, akkoriban ment a tévében a Seaquest című sorozat (lesz akinek mond valamit, más meg legfeljebb kiguglizza :smiley: ), az első két évadban Roy Sheider karakterét, egy tengeralattjáró kapitányát hívták Nathan Bridgernek, aki számomra amolyan példakép lett akkoriban, így átvettem a nevét.
Manapság azért már általában foglalt ez a név, meg is szűnt a mögötte lévő “rajongás”, kinőttem belőle, úgyhogy újabban az Acheron (vagy, ha foglalt Acher0n) nevet használom játékokban, ami azért jóval különlegesebb. Az Alien rajongóknak valószínűleg nem mond újat, ez az LV-426 kolonizálás utáni neve, itt találják meg anno Ripley-ék az idegen űrhajót, aztán itt játszódik az Aliens film.
Itt twitchen a nickem a polgári nevemből és a születési dátumomból áll össze, Hajnal Jánosnak hívnak és 1987-ben születtem, ennyi a sztori.


Story Time - honnan jött a nick nevem?
#19

csak gyorsan fel akartam regisztrálni twitchre, és nem gondoltam, hogy valaha is hozzá fogok szólni a dolgokhoz, beszálljak a chatbe, ha tudom, valahogy kreatívabb és titokzatosabb lettem volna :smiley: :smiley: :smiley:


#20

Én a baráti körömtől kaptam ezt a nevet. Ez volt még a legvállalhatóbb :smiley:


#21

Uh Seaquest! De rég hallottam már ezt a nevet! Szerettem én is azt a sorozatot. :slight_smile: