Játékfejlesztő Közösség


#1

Mint azt mindenki tudja, a játékok fejlesztése nem kis meló. Rengeteg munkát, kitartást és tanulást kíván, de éppen ezért ha elkészül egy projekt, annál nagyobb örömet fog okozni nekünk, és joggal lehetünk rá büszkék is, bármekkora dologról van szó.

Nem beszélve a folyamatról, ami olykor igen, nehézkes, de talán az alkotás öröme az, vagy hogy megoszthassuk másokkal a saját elképzelésünket, munkánkat, vagy akár hogy értékesíthetjük is, és ezzel némi keresetet is biztosíthatunk vele, az ami képessé teszi a játékfejlesztésben dolgozó embereket arra, hogy elszántan foglalkozzanak ezzel a nem kicsit összetett, de annál szebb témával.

Magyarországon sokan vagyunk gamerek, akik imádunk játszani, de nem kevesen vagyunk olyanok is, akik alkotni szeretnének, és ezt a vágyukat esetleg egy videójáték készítésében szándékoznak kamatoztatni. Manapság erre már elég sok lehetőség adott egy otthoni pc-n is. Gondolok itt a neten ezrével fellelhető, akár ingyen is letölthető assetekre, és a kész programokra, enginekre, melyek közül többet is bárki szabadon felhasználhat.

Viszont az út rögös, nem kevésbé Magyarországon. A világon több helyen már az egyetemen oktatják a játékfejlesztést, mint szakmát, de arra nem mindenkinek van lehetősége, hogy külföldön tanuljon. Itthon létezik még egy játékfejlesztő képzés, amit Grőb Attiláék csinálnak (minden tiszteletem az övüké), de arra sincs mindenkinek lehetősége. Ha egyedül akarsz nekiállni, az angol nyelv alapszintű ismerete konkrétan elengedhetetlen. Ha youtube-on akarsz oktató videót keresni, igazán jót jóformán csak angolul találsz, tisztelet a néhány kívételnek, nem beszélve arról hogy magyar nyelvű dokumentáció és könyv is alig létezik. Illetve olyan aktív közösség is alig létezik, ahol magyar emberektől kérhetsz és kaphatsz valós időben segítséget. Ez utóbbin viszont a lehetőségekhez mérten változtatni szeretnénk.

A cél egy olyan közösség, ahol kisebb, pár fős indie játékfejlesztő csapatok is kialakulhatnak idővel, és/vagy ahol tapasztalatokat, munkákat oszthatunk meg egymással, kérhetünk segítséget, vagy csak egy jót beszégethetünk a hasonló érdeklődésű embertársainkkal. A mai trendeknek megfelelően erre a discord tűnt a legideálisabb megoldásnak, és eme célt szem előtt tartva pár hete létre is lett hozva egy csatorna, melynek népes tábora azóta is folyamatosan gyarapszik.

Örömmel látunk mindenkit aki kicsit is vonzódik a játékfejlesztés kusza világához. Ami igazán fontos, hogy nem csak programozókat, vagy különböző enginekben jártas egyéneket, hanem bárkit aki valamilyen szinten szeretne részese lenni egy játékfejlesztő közösségnek, és akár a rajz tehetségét, vagy hangi- és videó munkáit, történet író képességét szeretné megosztani vagy kamatoztatni ezen a téren, hisz a paletta elég széles.

Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett az írásom, és köszönöm ha bárki is elolvasta. Mivel fontosnak tartom a témát, így fontosnak tartottam hogy kifejtsem a mit-miértet is.

Köszönettel mégegyszer!

A csatornára csatlakozni pedig itt lehet: