TheVR Fórum

Miért van az, hogy az intelligencia manapság kezd "kimenni a divatból"?

Úgy értem, miért van az, hogy (nem az összes) sok csaj csak azokra bukik, akik mér 16 évesen tönkretették a tüdejüket bagózással, a májuk 2x akkora, a sok pia miatt, és ha én értelmesebb témáról óhajtok beszélni, furán néznek rám, hogy én egy kocka vagyok. Nem egy baráti kört hagytam ott emiatt? Miért van ez?

4 Likes

Mert ezek a fiúk ezzel a fajta viselkedéssel próbálnak alfa hímként dominálni mert azzal, hogy olyat meg “mernek tenni” (cigi, pia egészen fiatal korban) amit mások nem. A mások pedig nem a bátorság hiánya hanem inkább az intelligencia megléte miatt hanyagolják vagy teszik egészséges mértékkel az ilyen dolgokat. A szintén kevésbé intelligens, az ősi ösztöneikre hallgató nőstények (azok a csajok) pedig ösztönösen az ilyen típushoz vonzódnak mert bennük látják a fajfenntartáshoz megfelelő egyedet. Ilyen a természet és az evolucio. Persze leginkább tudat alatt mert ha megkérdezed egyik sem biztos, hogy józan ésszel férjül is választaná valamelyiket.
Kerüld el az ilyen csajokat, hidd el van normális is bőven szerencsére.

7 Likes

Pontosan: jelen esetben a hasonló a hasonlóhoz vonzódik.

Az intelligencia meg nem ment ki a divatból, egy bizonyos életkor felett a nőket a stabil háttér vonzza, amit pedig sok esetben az intelligencia hozhat el. Ha 16 évesen ez még nem is látszik, de 26 évesen biztos, hogy ez a helyzet :slight_smile:

Van számtalan más réteg, próbálj máshol szerencsét!

7 Likes

Sokat gondolkodtam ezen régebben…ma csak azt a jó öreg idézetet mondogatom: “Ők azért nevetnek rajtam, mert más vagyok. Én azért nevetek rajtuk, mert mind ugyanolyanok.”

20 Likes

Ez jó, tetszik! :slight_smile:
"Nem baj ha kilógsz a sorból mert lehet, hogy a sorral van a baj "

7 Likes

Hát hallod a számból vetted ki a szót. (a témát)
19 vagyok, én is már eme csodás förtelemgeneráció tagja. Sajnos tény, hogy nálunk már nem divat udvarisnak lenni, nem divat értelmesnek lenni, nem divat okosnak lenni, nem divat kitartónak sem lenni, sőt nem divat már viccesnek lenni sem. Ma egy nálam kb 8-10 évvel idősebb átlagéletkorú csapatban pubg-ztem, és konkrétan meg voltak lepődve a többiek mikor azt mondtam h 19 vagyok, mert a korombeliektől nem ilyen viselkedést szoktak meg. Most ezzel nem magamat akarom dícsérni de igen is nagyon nagyon meg kell válogatni az embernek a barátait mert nagyon kicsi kisebbség vagyunk…
Nehéz így a barátnő vadaszat is mert a csajok nagy része is az előbb leírtkhoz áll közel, és nagyon ritka ha olyat talál az ember aki hasonlóan gondolkodik mint mi. Nagyon örülök, hogy azért vannak köztünk még ilyenek mint a téma indítója, és ne aggódj, 10 év múlva fordul majd a kocka.

6 Likes

Mert a félelem vesz át a helyét :frowning:

Na basszus. :slight_smile: ÉN meg csajként vagyok pont így vele. ^^ Hosszú éveken át kerestem a hozzám való fiút, aki nem iszik, nem dohányzik, nyitott a világra, nem egy kocka, lehet vele beszélgetni, kimozdulni és van saját véleménye. Én sosem azt néztem hogy valaki hogy néz ki, mennyire népszerű, mennyire alfa…
És annyian akarták nekem megmondani hogy “de hát túl magasak az elvárásaid, ilyen fiú nincs!”.
De van. És én PONT ilyet kerestem mint amilyen a párom. ^^ 2,5 éve vagyunk együtt mert végre megtaláltam a hozzám valót! Sajnos sokszor próbáltam kompromisszumot kötni az élettel és együtt lenni olyasvalakivel aki nem mindenben felel meg az elvárásaimnak, de sosem voltam tőle tartósan boldog. Most az vagyok. :slight_smile:
Azt megbántam, hogy nem voltam kitartó és sokszor engedtem az elveimből (pl jártam dohányossal, de megundorodtam tőle, vagy kockával, de én szeretek menni és eluntam).
Ne engedj. Meg fogod találni aki hozzád való! Hidd el, hogy van ilyen lány amilyet keresel és ő meg pont téged keres. :slight_smile:

10 Likes

Párom és köztem is van korkülönbség csak fordítva, Én vagyok az idősebb (én olyan Pisti korosztály vagyok, párom meg Jani korosztály). Csak a korkülönbség miatt én nem ítélnék el senkit.
Persze az más, ha a pénzért van vele, de ha ez a másiknak is megfelel, hát ágyeszbugyesz.

De kérlek ezt az elkorcsosulás dolgot egymás iránti tiszteletből ne mondd. ^^

1 Like

De én nem 3-5 év különbségről beszélek, ha nem 15-25 legalább.Párom is fiatalabb tőlem, nekem nem pár évvel van problémám.Konrétan az adott példáimban az apja lehetne mind.

Kérlek ne vedd magadra! :slight_smile:

Van itt téma rendesen :smiley:

Ami közös pont az a generáció! :slight_smile: Ki melyikben nőtt fel. Gyanítom a téma nyitó Shiron fiatal (Ha jól látom ELTE-n szoftverfejlesztést tanul (Ha érdekel ezzel kapcsolatban munka keress meg! :smiley: ) ) Az említett korosztályos hölgyek a külsőségekre mennek, nem nagyon foglalkoznak egyébbel mert még nincs tapasztalatuk nem tudják mit jelent az, ha egy értelmes okos férfival és nem egy gyerekkel vannak együtt :slight_smile: Maguktól meg nem fognak rájönni :smiley: nem tudják, hogyan kezeljék az intelligenciát mert sokszor Ők sem ismerik! :slight_smile:

A nagy korkülönbség pedig véleményem szerint egy státuszszimbólum azok a nők akik sokkal idősebb pasikkal vannak együtt összetettebb okok miatt teszik ezt. Egyrészt az idősebb pasik már túl vannak pár év tapasztalaton jobban kezelik a nőket mint egy némelyik fiatalabb társunk (26 vagyok). A mai rohanó világban kevés a tartós kapcsolat ahol az ember fejlődik a másik mellett és megtartják a kapcsolatukat nem pedig az első adandó problémánál máshoz szaladnak. Plusz idősebb pasi már valószínűleg kiépített karrierrel rendelkezik, előrébb van az életben más életszínvonalat képvisel és ez a nőknek imponál, jobban érzik magukat. Illetve közrejátszhat egy kis apakomplexus! :slight_smile:

Saját tapasztalat: Többször hódítottam azzal, hogy értelmesen elbeszélgettem és odafigyeltem a nőre, mint ha adtam volna a nagy legényt. Legutóbbi ilyen például semmiféle nyomulós duma nem volt semmi bók semmi csupán beszélgettem a hölggyel jól éreztük magunkat stb jól is végződött az este :smiley: :smiley:

Szóval kedves Shiron ne aggódj jól jön még az intelligencia és amelyik csaj úgy néz rád ahogy leírtad az felejtős ;)!

3 Likes

Igen az nagyon sokat tud segíteni (lányként mondom) ha egy fiú leül és végighallgat! Gondolom ez amásik nemre is igaz. Nagyon fontos, hogy tudjanak KOMMUNIKÁLNI egymással az emberek értelmesen. :slight_smile:

2 Likes

Egyszer bementünk egy üzletbe a kisvárosunkban és az eladó egy idősebb úriember volt. Amíg válogattunk, beszélgetni kezdtünk, hol tanulunk, hány évesek vagyunk stb. Biztos elejtettünk egy szarkasztikus megjegyzést a mai srácokról (15-16 éves voltam), mert olyan tanácsot adott, amit abban a pillanatban úgy elraktároztam, mintha törvény lenne. Neki is lánya volt, úgyhogy azt a tanácsot adta, amit a lányának is.

Olyan fiút válasszon, aki

  1. Nem iszik. (nem soha, hanem nem részeges)
  2. Nincs szenvedélybetegsége. (mármint pl. szerencsejátékfüggő pl., nem 1-2 szál cigire gondolt szerintem, de ha valakinek az is gond, akkor nyílván olyannal ne állj össze)
  3. Dolgos, szereti a munkát.
  4. Büszke tud rá lenni.
  5. A gyerekei büszkék lehetnek rá.
    És hogy lehet, hogy most a fiúk “menő” csoportja tetszik, de igyekezzünk azokra a csoportokra tekinteni, akik ezekkel az értékekkel rendelkeznek.

Nekem mondjuk nem volt nehéz befogadni ezt az infót, mert ezzel egyet tudtam érteni, de ilyen srác nem volt a korombeliek közt, csak huszonévesek közt. Aztán végül pedig pont az egyik osztálytársam lett a párom, aki időközben felnőtt. A lányok sajnos hamarabb érnek.

@Berselius mondta jól, hogy a nőknek biztonság kell, de erre ők is sokszor huszonévesen jönnek rá vagy ekkor találnak rá. :slight_smile:

11 Likes

egyre kevesebb igény van a lányok és a srácok részéről is arra, hogy érdemi kommunikációt tudjon folytatni a párjával, kapcsolatával, azzal a *csöggel az oldalán :smiley: sajnos ennek oka és következménye is az, hogy az intelligencia kezd kihalni, mivel szükségessége megszűnt. szépen kanyarodik vissza a fiatalabb generáció ahhoz a ponthoz, ahol semmi nem számított, csak hogy mennyire erősen és mekkora bunkóval tudja fejbecsapni a másikat. ezen csak akkor lehet változtatni, ha minkét nem képviselői jóval feljebb teszik azt a bizonyos lécet… de mivel a srácok felé egyre kisebb elvárás az, hogy értelmes legyen, így fogynak. csakhogy a lányokból is fogynak az emberi értékek, és könnyebb őket megdugni mint egy értelmes, összetett mondatot kihúzni belőlük. akinek pedig van agya, és használja is, az feladja egy idő után, mert rájön, hogy nem tud érvényesülni. elég elszomorító körkép, de ez ilyen. ezért hal ki szépen a beszélgetés, a kétoldalú kommunikáció és az egymásra figyelés. szerintem.

13 Likes

A kommunikáció nagyon fontos ez tény. Bár én pont az az ember vagyok aki inkább meghallgat megbeszél de ha a saját érzelmeimről kell beszélni az kimerül 10 percben :smiley:

2 Likes

Erről nekem az Idiocracy (Hülyék paradicsoma) című film jutott eszembe sajnos :smiley:

2 Likes

ami eredetileg vígjáték ugye… csak sajnos egyre szomorúbb valóságképpé válik…

4 Likes

Pont a minap néztem meg újra, de már annyira nem volt vicces, mint korábban, inkább ijesztő. Lassan prevenciós dokumentumfilm is lehetne belőle.

Az filmben bemutatott “Ó a tököm” szintű szórakoztatásnak szánt műsorok meg már jelen vannak.

1 Like

Arról is érdemes lenne beszélni, bár lehet volt téma, hogy mennyire kettős lett a feminizmus fogalma. Hogy vannak olyan nők, akiket tényleg elnyomnak, nincsenek jogaik, tárgyiasítanak, de vannak olyan nők, akik szinte férfiakat nyomnak el. Attól függ ugye, ki mennyire domináns személyiség, mennyire van/maradt önérzete. Sok sráccal, csajjal szinte “annyi” gond van, hogy nem maradt már önérzetük sem. És mindig azon csattan a dolog, aki tényleg adna egy kapcsolatban végre, de mire odajut már egy elkorcsosult személyiségű nőt vagy férfit kap. Tényleg ördögi kör.

Az sem könnyítette meg a tini éveimet, hogy anyukám mindig elmesélte, hogy régen fiúk lányok együtt lógtak, mindenki meg akart ismerni mindenkit, aztán összejöttek vagy sem. Nem csak a legfullosabb nőre mentek rá 10-en (nem is köszönnek, ha nem vagy top nő) vagy nem csak a leghelyesebb, kigyúrtabb srác talált nőt (ha nem top férfi bunkón elküldik/meghívatja csak magát). És akkor a szülők furán néznek, ha neten keresel közösséget. :smiley:

5 Likes

“Miért van az, hogy az intelligencia manapság kezd “kimenni a divatból”?”

…he, mivaa’? Kötekszeee??? :smiley:
A cím erősen provokatív lett, de jó a téma és jókat írtok! @zoli3348 már leírta a véleményemet. :slight_smile:

2 Likes