Poliamoria (új kifejezés amiről most hallottam először)

Hát srácok… a mai nap fénypontja, hogy a rádióban először hallottam a poliamoria kifejezést és azt, hogy ez a szó mit is foglal magába.
Poliamor egy kapcsolatforma emberek között. Az a lényege, hogy minimum 3 de gyakran sokkal több ember szerelmes egymásba és így alkotnak egy egészet. Érthetőbben: van egy lány, mondjuk Gizike. Gizikének két pasija van akikkel együtt jár és szerelmesek egymásba, a pasik tudnak egymásról, nevezzük őket Ádámnak és Ubulnak. Ubulnak is van egy másik párkapcsolata Lizával, akinek szintén rajta kívül van még egy fiúja Béla. És ők MIND ismerik egymást. Összejárnak, szexelnek egymással, de maga a fogalom NEM csak a szexre épül. A poliamor emberek kikérik maguknak, hogy azt hisszük, hogy csak a szex miatt vannak együtt egy csomó más mindenkivel… Ők szerelmesek egymásba, mindenki mindenkibe. És nekik ez természetes. Próbálják elfogadtatni ezt a világgal, mert szerintük az ember alapvetően nem monogám létforma.
Lehet, hogy így van, nem vitatom. De ez az egész engem annyira bosszant… Számomra a PÁRKAPCSOLAT kifejezés is azt jelképezi, hogy két ember alkot egy egészet és számomra ebbe több ember nem fér bele. Nálam az már megcsalás.

Cikk a témáról: http://www.nlcafe.hu/csalad/20170915/harom-parom-van-tudnak-egymasrol-sot-baratok/

Cikk: egy leszbikus pár gyermeket vállalt miközben poliamor életet élnek… és hogy így milyen boldogok.
http://www.nlcafe.hu/baba/20150617/harman-egy-kapcsolatban-poliamor-szerelem/

Mi a véleményetek erről? Nyugtassatok meg hogy ez nem csak engem zavar. ^^

5 kedvelés

Van akinek párkapcsolata van, van akinek pár kapcsolata.

Részemről ez is egy olyan dolog, ami engem nem érint, amíg másoknak nem árt, és nekik így jó, felőlem csinálják csak nyugodtan. Nem hiszem hogy társadalmilag/államilag bele kellene szólni hogy ki kivel mit csinálhat, amíg minden fél boldog.

3 kedvelés

Ebben egyetértek, sőt a rádióműsorban is azt feszegették hogy ez így tisztességes, mindenki tud mindenkiről. Ergo nincs megcsalás. De én eddig még (szerencsére) nem futottam bele ilyen esetbe, bár azt olvasom, hogy ez egy nagyon kiterjedt közösség és nagyon sokan alkotják.

Átteszem ide a kommentem :slight_smile:
Hát nagyon furcsa :scream_cat: Magában a párkapcsolat szóban is benne van a pár ami kettőt jelöl. Igazából ha nekik jó, engem nem zavar, viszont én maradnék a hagyományos párkapcsolatnál… Vannak akik valóban tudnak így élni. Van ez a menyasszonyi ruhás sorozat (ahol a leendő menyasszonyok ruhát választanak maguknak), az egyik részben a leendő menyasszony a leendő férje FELESÉGÉT is elhozta a ruhapróbára. 3-asban fognak élni… Számomra ez elképzelhetetlen.

2 kedvelés

Számomra is elképzelhetetlen… és igen PÁRKAPCSOLAT, de ahogy @meteoric87 mondta van akinek van

Számomra csakis egyetlen ember létezik egyszerre, más előtt megnyílni sem tudnák annyira. Sem testileg sem lelkileg. Néha még az egy pasi is sok, nem hogy több, vagy még csajok is (ez nagyon távol áll tőlem).

1 kedvelés

pár

  1. Az a helyzet, hogy két élőlény, tárgy összetartozik.
  2. Két összetartozó élőlény, tárgy.
    (Magyar Értelmező Kéziszótár)

Párkapcsolat az, ahol ketten vannak. :hugs:

3 kedvelés

Tőlem is ráadásul nem vagyok az az osztozkodós típus :smile: De arra kíváncsi lennék, hogy amit éreznek az valóban szerelem-e… Nem tudom hogy lehet egyszerre több emberbe is valóban szerelmesnek lenni, velem még sosem fordult elő ilyen.

1 kedvelés

Vagy egy másik számomra érhetetlen dolog is:
Németországban bevezették a harmadik nemet. Igen. Jól olvasod. Már nem csak FÉRFI és NŐ létezik!
Van olyan, hogy INTERSZEXUÁLIS nem, vagyis se nem férfi se nem nő.
És lehet így bejegyeztetni! Hogy valaki nem nélküli…

@VizesNinjonKovacs pontosan ezért nem értem én sem ezt a poli-dolgot…

@Bicanka pontosan. Le is írják több helyen, hogy nem lehet szerintük sem egyformán szeretni több embert. De akkor meg hogyan? Nem a birtoklásvágy miatt, de a fiúm az “én fiúm” és büszke vagyok rá, hogy csak az enyém. ^^ Egy zacskó chipszet meg tudok osztani bárkivel, de életem szerelmét, a páromat nem.

1 kedvelés

Az már más téma kissé @Teegrah :slight_smile:

A magán ügyük, hogy mit tesznek, nekünk is van elképzelésünk és nekik is. Amíg nem akarja valaki a másikra erőltetni a saját igazát ebben a témában, addig nekem bajom nincs ezzel, hiszen nem szólhatunk bele más életébe. (Főleg a nemi életébe.)

"Mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy az legyen, aki akar."

Fábián István (TheVRPisti)
6 kedvelés

A szexualitás és a nem kérdés elég bonyolult amúgy. Ha esetleg valakit érdekelnek ezek a dolgok, szerintem elég jó ez a dokumentumfilm. Alapjáraton én nem ítélem el az ilyesmiket, sőt elfogadom.

1 kedvelés

Jó, csak megjegyeztem, hogy furcsállom. :slight_smile: Senkit és semmit nem ítélek el. ^^

2 kedvelés

@Teegrah én még egy zacskó chipszet is nehezen :joy: Meg ha szerelmes az ember rossz érzés tölti el ha mással látja a szerelmét… én nem hiszem el hogy ez nekik nem okoz fájdalmat…

1 kedvelés

Írják is valamelyik cikkben, hogy ez nekik is nehéz és néha fájdalmas, de hogy minden emberben más tulajdonságba szerettek bele. Hááát… ez pl nekem így is sántít. Meg az is, hogy amit nem kap meg az egyiktől azt megkapja a másiktól és ezt egyikük sem bánja…
Ha a párom nem jön el velem moziba, akkor elmegyek mással. DE. Ehhez jobb esetben nem kell az illetővel lefeküdnöm sem semmi ilyesmi. Teljesen és 100%osan a páromhoz vagyok hűséges.

Chips emlegetése állj. Tudom, hogy én hoztam fel de diétázom és most alig ehetek valamit. ^^

2 kedvelés

Egyébként ha “kicsit” visszatekintünk az emberiség történelmére, a mai értelemben vett párkapcsolatot nem igazán értenék a legtöbb korban. Az ősi törzsekben az erősebb kutya elve érvényesült, az ókori civilizációkban a többnejűség/házasságtörés egy teljesen hétköznapi dolog volt, a középkorban meg mindent megd*gtak ami csak mozgott, örülhetünk hogy nem bégetünk.

A ma “hagyományosnak” gondolot párkapcsolat, még inkább a házasság, igazából a parasztságra vonatkozott, ők nem is nagyon válogathattak, majd a belőlük “kifejlődő” polgári réteg vitte magával, persze egyre inkább felhígítva.

Ugyan úgy ahogy pl a homoszexualitás, ez is egy olyan dolog, ami évezredek óta velünk van, csak épp nem illik róla beszélni.

2 kedvelés

Igen, igazad van, tényleg jelen voltak az emberiség történelmében ezek a dolgok a kezdetektől fogva. De valahogy az én agyamban ez nem így működik. Én személy szerint képtelen lennék rá.
Persze elfogadom, hogy van ez is az is, vannak meleg barátaim is. Csak nem tudom elképzelni magamat és a helyemet egy ilyen történetben. Ráadásul ez a poliamoria nekem nagyon új fogalom. :slight_smile:

1 kedvelés

Nincs ezzel semmi gond.

Szerintem az a lényeg, hogy ne ez alapján ítéljünk meg valakit, és biztosítsuk a boldogságukat azzal, hogy nem állítunk fel jogi/társadalmi korlátokat, akkor is, ha mi nem értünk egyet.

2 kedvelés

Azt mondod ez Téged bosszant? Ez szerintem gond. Ők másképp’ élnek, mint Te, másképpen is gondolkodnak. Okoznak ezzel neked bármilyen problémát? Van rá esély, hogy valaha is fognak? Ha nem, akkor kb azon bosszankodsz, hogy az emberek nem egyformák…

2 kedvelés

Ez idáig rendben van. De mi van a fenti egyik cikkben említett leszbikus párról, akik poliamor kapcsolatban élnek és gyermeket vállaltak?

Ők azt csinálnak egymással amit akarnak, de. Gondolj bele abba, hogy mondjuk te bekerülsz egy ilyen mókuskerékbe. Vagy ha azt mondod, te nem mennél bele semmiképp akkor mondjuk a lányod. Beleszeret egy fiúba aki poliamor és mellette van már 2 nője. De a lányod beleszeret. Kénytelen elviselni az ezzel járó dolgokat még ha nem is akarja. Szenvedni fog, vagy így vagy úgy.

Mi lenne? Ha jól nevelik, értelmes ember lesz belőle, ha elhanyagolják akkor meg elkallódik. Csakúgy mint egy klasszikus házasságban.

A többség ma “normál” párkapcsolatban vállal gyereket, mégis lesz*rják a gyereknevelést magasról. Nem hiszem hogy egy leszbi pár rosszabb lenne, sőt lehet 2 nő még jobban is figyel a gyerekre.

4 kedvelés

Nem, nem a leszbi párral van gondom, bár így hogy egy kisfiút nevelnek, nem tudom, hogyan fog alakulni. A gond azzal van, hogy a két “anyukája” mindenkivel lefekszik aki megtetszik nekik. Vagyis nem illik bele a szokásos családmodellbe az, hogy “két ember akiket egymásnak teremtett az ég”. Abból a gyerekből is ilyen “szabadszellemű” lesz? Hiszen ezt látja mintapéldának…

De eltértünk a lényegtől. Mindenki annyi emberrel szexel amennyivel akar, feltéve, hogy a többi kapcsolatuk is tud róla.
Amit nem értek: hogyan lehet egyszerre több embert IGAZ és ŐSZINTE Szerelemmel SZERETNI?

1 kedvelés