Tanács,vélemény kérés. Átképzés IT szakmábanban vagy maradni a réginél

Üdvözletem mindenkinek !

Már lassan fél éve gondolkodok rajta hogy átképzem magam egy másik IT szakmára. Ennek oka hogy szeretnék jobb fizetést mint mindenki és fejlődni .Jelenleg 29 éves vagyok IT hálózatépítő.Szeretem a szakmám de úgy érzem nincs további fejlődés a szakmámban, magasabb fizetési is elérhetetlen lehetőség amit eddig láttam max 280 volt. Képzésben az állás hirdetéseket is böngészve amiből megtudhatom milyen képzésre kéne esetleg elmennem amivel jobban eladhat vagyok a munka erőpiacon de még a szakmámra épülő képzést se találtam vagy csak rosszul kerestem rá.
A másik szakma ami felkeltette az érdeklődésem a Front end fejlesztő.Ahogy olvastam különböző fórumokon és ezt a témát körül ölelő cikkeket hiányszakma emellett megfelelő képzéssel idő ráfordítással lehet feljebb lépni és magasabb fizetés érhető el van benne kihívás.

A lényegre térve ami miatt én kicsit félve vágók bele és a véleményetekre kíváncsi vagyok leginkább olyanoktól akik az én szakmámban tevékenykednek és akik jelenleg Front end fejlesztőként dolgoznak az hogy:

  • Mennyi esélyem 29 évesen elhelyezkedni egy új szakmai ágban
  • Van e tapasztalatotok olyan képzésben ami hétvégi képzés és megfelelő alapokat tudd adni front end fejlesztésben ha az én szakmámban tényleg jól látom hogy nincs tovább
  • Vagy tudtok ajánlani az én szakmámra épülő képzést ami eddig elkerülte a figyelmem.

Nagyon szépen köszönöm előre is segítséget és a jó tanácsokat.

Szép napot mindenkinek !

Én nem front endes vagyok, de IT cégnél dolgozom, ahol vannak bőven.

Volt óceánkutatótól kezdve tanáron át jogász diplomás frontend fejlesztő kollégám. Úgyhogy szerintem:

  • váltani sosem késő
  • ha szereted, jó leszel benne, és ezt meg is fogják fizetni
  • a hétvégi iskolákat viszont elfelejteném. Ha komolyan bele akarsz kezdeni, akkor szerintem legalább egy Greenfox/Codecool vagy hasonló szintet érdemes megcélozni. Persze lehet otthon magadban, vagy heti egyszer pár órában valami 60 ezres képzésen bohóckodni, de sok haszna ezeknek szerintem nincs.
2 Likes

Üdv Meteoric87!

Köszönöm a választ.A hétvégi oktatásra azért gondoltam mert általában fél5-5 magasságában végzek. Legtöbbször nem Pest környékén.De a általad iskoláknak utána nézek.

Szép napot.

Nincs baj szerintem a hétvégi tanfolyamokkal, ha egyszer ugyanaz a tananyag, ugyanaz tanítja stb, legfeljebb hosszabb idő alatt lesz elvégezhető, pl egy 2 hetes tanfolyam 2 hónap alatt, de cserébe tudsz mellette dolgozni. Én a kresz tanfolyamot csináltam hétvégente, tök jó volt suli mellett megcsináltam, nem kellett feláldoznom semmit érte. A greenfoxnál és hasonló cégeknél is van hétvégi tanfolyam.

Nagyon nem mindegy, hogy hetente egyszer foglalkozol valamivel 6 órát, vagy 6-szor 1-et. Vagy minden nap napi 10-12-t fél éven keresztül.

A kreszt meg ne keverjük ide, az egy 0, be kell magolni, és kész.

1 Like

Előnyök és hátrányok, meg kinek milyen lehetőségei vannak. Ha munka után még mész tanfolyamra, akkor már biztosan nem lesz friss az agyad, meg ugye nem kis pénz eltartani magad, a tanfolyamot is fizetni stb munka nélkül.

Persze, de az alapkérdés még mindig az, hogy fél év alatt el akarsz végezni valamit, és utána már egyből sokkal többért, sokkal jobb helyen dolgozni, vagy 2-3 évig még szívsz a mostani munkahelyen, és csak utána váltasz. Fiatalabb nem lesz senki sem, nem mindegy az időfaktor.

1 Like

Egyébként én olyanokat hallottam, hogy Budapesten 600-800k-t meg lehet keresni hálózatépítőként, szóval azért lenne fentebb szerintem. CCNA Sisco / Ipari Sisco vizsgák megvannak?

*Cisco :wink: viszont milyen az az ipari Cisco vizsga? :smiley: Vagy a CCNP-re gondolsz? :thinking:

eh sorry, A pontos nevét nem tudom, csak hogy az a fajta valami még komolyabb cucc, meg időközönként újra és újra le kell rakni.

De a lényeg, hogy van egy halom ilyen képesítés, ami tulajdonképpen a szakmai fejlődést jelenti. Nem hiszem, hogy ne lehetne ennél többet keresni hálózatépítéssel, azért vannak elég komoly pozíciók, láthattuk a TheVR telekomos videóban is, meg egyébként is nyilvánvaló.

1 Like

Amikor szakosodtam letettem a CCNA 4 szemeszterét meg arra épült a szakma is. Sajnos sose jutottam olyan álláshoz hogy kamatoztassam a tudásom.Ha emlékezetem nem csal CCNA 4 szemesztere után van egy CCNA kemény fedeles.Ezt követően van a CCNP és még a Cisco security.

Keresgéltem miután kijöttem az iskola padból de csak 1-2 éves tapasztalattal keresgéltek mára meg semmi nem maradt nem használtam.